Bedő Imre – Hogyan ne váljunk el?@25.10.2016

 

Hogyan ne váljunk el? – Bedő Imre előadását nagy érdeklődés övezte

Igen sokan voltak kíváncsiak október 25-én Bedő Imrének, a Férfiak Klubja alapítójának Hogyan ne váljunk el? című előadására, melyre a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templom került sor. Férfit, Nőt, családot, társadalmat érintő fontos problémákról beszélt az előadó, aki ezután bemutatta legújabb, Férfienergia című hiánypótló kötetét is, melyhez a helyszínen dedikálva lehetett hozzájutni.

Férfiak, Nők, családosok, fiatalok, középkorúak és idősek – különböző generációk képviselői – gyűltek össze szép számban kedden, hogy meghallgathassák Bedő Imre előadását. Többen régi ismerősként köszöntötték őt, hiszen a Budapesten élő közgazdász, sikeres vállalkozó igen jól ismeri Erdélyt, Székelyföldet, ugyanis Csíkszeredából származik, gyermekkorát pedig Sepsikőröspatakon töltötte.

„A válások aránya meghaladja a 65%-ot, java része a gyermekek kisiskolás koráig bekövetkezik! Többségében súlyosan traumatizált társadalmat hozunk létre. Hová vezet ez? Milyen támadások érik a házasságokat? Mi minden tűnik a másik hibájának? Milyen tudás szükséges ahhoz, hogy tisztán lássunk, elkerüljük a csapdákat?” – előadása hasznos válaszokkal, megoldásokkal, „munícióval” szolgált a jelenlévőknek, arra ösztönözve mindenkit, hogy összefogással, együttes erővel fordítsuk vissza a baljós statisztikai adatokat.

Voltak, akik ijesztőnek tartották az előadás címét – Hogyan ne váljunk el? –, nem érezték magukénak, hiszen nem akarnak elválni… „Ez nem erről szól, hanem inkább a Férfi és Nő szövetségének megerősítéséről!” – mutatott rá Bedő Imre. „Fontos, hogy tudomásul vegyük azokat a veszélyeket, amelyek a mai világban észrevétlenül szüremkednek be a családjainkba és sok esetben feszültségekhez, váláshoz vezetnek. Nyert ügyünk van, ha ezeket felismerjük a mindennapjainkban, akkor tenni tudunk ellenük. De erről beszélni kell nemcsak magunk miatt, hanem azért, hogy másokon is segíthessünk. Tehát ez minden generációnak, minden olyan jóérzésű embernek, párnak, Férfinak és Nőnek, édesapának és édesanyának szól, aki erősíteni akarja a saját szövetségét, és még inkább segíteni, támogatni a gyermekeikét, barátaikét” – foglalta össze előadásának célját.

A közönség soraiból többen – Férfiak és Nők egyaránt – visszaigazolták, a téma számukra hasznos felismerésekkel szolgált, hozzátették azt is, szükséges, minderről beszélni, felhívni rá a figyelmet, hogy időben vegyük észre a válásokhoz, a családok széteséséhez vezető okokat, gondokat, és hogy időben alkalmazzuk az előadás során is elhangzott megoldásokat. Ahogy azt Bedő Imre ígérte, férfias, racionális megközelítést, torzításmentes tükröt és rengeteg olyan felismerést nyújtott, amely Férfi és Nő szövetségének megszilárdítását, a saját boldogulásunkat és a jövő generációk érdekeinek derűs szolgálatát eredményezi.

Nagy érdeklődés övezte az előadás utáni könyvbemutatót is – nem csak a Férfiak körében! Bedő Imre új, Férfienergia című kötete a Férfiaknak és a Nőknek egyaránt szól, válaszul egy, mindkét nemet érintő társadalmi problémára: „a férfi eszmeiség, a férfiasság gyengülő társadalmi szerepe, rangja, megítélése, a férfiak »eltűnése«, egyre fokozódó probléma! A Férfiértékek visszaállítása, megőrzése és tovább örökítése céljából alapította meg Bedő Imre a Férfiak Klubját, aki a Férfienergia könyvével ad támaszt, kapaszkodót, útmutatót mindazoknak, akik szeretnék megismerni a férfiasság gyökereit, a férfivá válás lépéseit és azokat az ismérveket, hogy mi tesz valakit valóban férfivá. Olyan Férfivá, akihez egy Nő egy életre csatlakozni akar!”

Felmerült az igény a Hogyan ne váljunk el? témájának fontossága és a nagy érdeklődés okán Papp Attila lelkipásztor, a rendezvényt szervező YEAT-Young Entrepreneurs Association from Transylvania és a Férfiak Klubja helyi képviseletének – élén Czine Zsolt Attilával –, valamint a közönség részéről, hogy Bedő Imre egy mihamarabbi alkalommal folytassa előadását mintegy sorozattá kibővítve azt. A Férfiak Klubja alapítója örömmel tesz eleget a kívánságnak, így tavasszal újra találkozhatnak vele egy ehhez hasonlóan tartalmas előadás erejéig.

Ladányi Norbert